augusztus 2 — 2018

Közösség és fenntarthatóság: az AGORA Budapestről

Az AGORA Budapesttel egy új városközpont épül a Váci úti irodafolyosó szívében, fenntartható, kortárs építészettel, hívogató zöldfelületekkel és tágas közösségi terekkel: az üzleti- és a közösségi élet színtere is egyben. A neves londoni MAKE Architects és a hazai FINTA Stúdió által megálmodott fejlesztés megközelítőleg 130.000 négyzetméternyi prémium kategóriás irodát és sokszínű szolgáltatásokat foglal magába. A több fázisban megvalósuló AGORA első épületei várhatóan 2019 végén és 2020 elején készülnek el, míg az Árpád híd menti második fázis épületeinek átadását 2022-2023-ban tervezik.

A HB Reavis nagyszabású beruházásához impozáns számok is tartoznak: csúcsidőben hamarosan 800-1000 ember segíti naponta az építkezést, az elkészülő épületekben pedig megközelítőleg 12 000 ember dolgozhat majd. A területen összesen 7 daru segíti majd a munkálatokat, melyek magassága a terepszinttől számítva összesen csaknem 336 méter, ami magasabb, mint az Eiffel-torony, az épületegyüttes alapozásához pedig körülbelül 13 000 köbméter betont használtak fel, amellyel több mint 5 olimpiai szabvány alapján készült úszómedencét lehetne megtölteni.

Emberközpontú AGORA

„A közösséget szolgálni és a városi szövetbe illeszteni” – ez volt a beruházó HB Reavis és az építészek mottója is az AGORA tervezésekor. „Olyan épületegyüttes létrehozása volt a célunk, amely illeszkedik a város szövetébe, emberléptékű, könnyen megközelíthető és nélkülözi az öncélúságot, nem kockáztatja meg azt, hogy pár évtized múlva hóbortos próbálkozásként azonosítsák be” – mondta Florian Frotscher, a Make Architects Partnere, az AGORA Budapest koncepciójának tervezője.

Az AGORA megalkotása során a felhasználók szükségleteit helyezték előtérbe – a tervezők különböző funkciójú, de mégis egymáshoz kapcsolódó köztereket hoztak létre, ahova beintegrálták az Árpád hídhoz tartozó metrómegállót, a Volánbusz távolsági járatait, valamint a Budapestet egyre inkább behálózó kerékpárutakat, az irodai funkciókat pedig kiskereskedelmi egységekkel ötvözték.

„A barátságos, emberközpontú épületegyüttes tervezésekor kulcsfontosságú a környezet és az Agorát jövőben használó közösség alapos megismerése, de elengedhetetlen az is, hogy a tereket olyan nyitottá és elérhetővé tervezzük, amilyenné csak lehet, és számtalan szolgáltatásnak is otthont adjunk” – összegezte Florian Frotscher.

Az első ütemmel megvalósuló multifunkcionális központi tér (az Agora) nemcsak az épületeket köti össze, hanem különböző rendezvényeknek is otthont ad majd: terveznek ide többek között vásárokat, mozgó piacokat, szabadtéri mozit, jégpályát és további kültéri programokat. A közösségi tereken munkavégzésre és feltöltődésre alkalmas helyeket alakítanak ki, ahol a népszerű szolgálatásokkal, – többek között trendi kávézókkal, éttermekkel – kiegészítve olyan környezetet teremtenek, ahol az emberek valóban jól érzik magukat.

Okos és zöld megoldások

Az AGORA alkotói számára kiemelt szempont az épületegyüttes fenntartható tervezése, kivitelezése és működtetése, ennek megfelelően BREEAM és WELL fenntarthatósági alapelvek szerint valósítják meg a projektet. Ezek mellett az irodapiacon egyedülálló módon a HB Reavis ambíciója a teljes beruházást felölelő BREEAM Communities és az épületekre vonatkozó BREEAM New Construction nemzetközi zöld minősítések megszerzése.

Az Agorában olyan innovatív technológiákat alkalmaznak, mint az okos parkoló-, vagy az applikációval egybekötött intelligens beléptetőrendszer, emellett digitális információs pontokat hoznak létre a látogatók teljes körű tájékoztatására. A projektben nagy szerepet kap majd a közösségi autó- és kerékpármegosztó szolgáltatások biztosítása is.

A zöldterületek mellett a tetőn napkollektorokat, a földszinti burkolatban pedig napelemeket helyeznek el, és az ezek által megtermelt energiát betáplálják az épületek központi rendszereibe. A napelemek mellett a csapadékvíz öntözési célú hasznosítása is gondoskodik az épületek fenntartható működésről.

Parkolóhelyektől az edzőteremig

A mélygarázsban több mint 2000 parkolóhelyet hoznak létre, amely a HB Reavis épületekben megszokott elektromos töltőpontokat is biztosít. Szintén tradicionális már a HB Reavis fejlesztéseiben, hogy a kerékpáros közlekedést is ösztönzik. Ennek érdekében bicikliutakat építenek és összekötik a meglévő hálózattal, emellett szuperbiztonságos kerékpártárolókat, modern zuhanyzókat, öltözőket, és további hasznos kerékpáros szolgáltatásokat is terveztek az épületekbe.

A projekt egyik sajátossága, hogy az irodaépületek alsó két szintjén kb. 10 000 m2-nyi kiskereskedelmi egységet alakítanak ki, ahol 30 üzletben változatos szolgáltatások kapnak helyet. Az épületegyüttes első fázisában már több mint 6 500 m2-nyi üzlethelyiség épül meg, ahol a trendi éttermek, kávézók mellett számos mindennapi szükségletet kielégítő szolgáltatást, így többek között fodrászatot, tisztítót, virágüzletet, drogériát és a well-being jegyében edzőtermet is terveznek.

Kapcsolat

KERESS MINKET

Váci út 116-118
1133 Budapest

AGORA BUDAPEST

tel: +36 70 467 5482
tel: +36 70 467 5480
reception@agorabudapest.com

IRODA & ÜZLET BÉRBEADÁS

Mazzá Fabrizio
tel: +36 70 672 1580
fabrizio.mazza@hbreavis.com

Épületüzemeltetés

Márk Al-Chakaa
tel: +36 70 414 4507
mark.al-chakaa@hbreavis.com

    Érdeklődés:
    Terület igény (m2):